vipcast.hu

Különleges emberek, fontos trendek – interjúk, riportok
  • rss
  • Főoldal
  • A vipcastről
  • A riporterről
  • A podcast beállításáról
  • Gyakran ismételt kérdések
  • Impresszum

Dragon, az örök gyerek

Szalay Dániel | 2012. július 6. péntek | 18:49

A most következő alanyom Százhalombatta és Budapest között, ha fizikailag nem is, lélekben mindenképpen elhagyta a buszt. Gondolatai az űrig mentek. Önmagát örök gyerekként jellemzi.

Dragon György, GyuDragon György, vagy ahogy sokan ismerik, Gyu kötetete, az Űrcsilliárdos épp arra vár, hogy megjelenhessen. Ahogy a Kossuth Rádió Trendidők című műsorában esetleg már hallhattad is tegnap egy rövid, általam készített interjúban (ha nem, akkor 16:45-nél találod: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-07-05), egy új típusú publikálási mód lévén lehet, hogy ez meg is valósulhat. Gyuval azonban készült egy hosszabb beszélgetésem, afféle portréinterjú is, melyben nem csak a kötetről beszélgettünk, de kollégám, barátom életéről is. Még én is tudtam meg róla új dolgokat, pedig ismeretségünk több mint 10 évre nyúlik már.

Következzék tehát az interjú:

 

A hanganyag letöltése

Rendelnél a kötetből? Az alábbi linken tudod támogatni, hogy megjelenhessen, és utána kapsz is belőle:

http://indulj.be/projektek/az-urcsilliardos/

-
0 hozzászólás »
Kategóriák
audio, podcast
Címkék:
crowd funding, Dragon György, interjú, könyv, közösségi finanszírozás, kultúra, sci-fi, science fiction, szórakozás, űr, Űrcsilliárdos, űrutazás
Kapcsolódó hozzászólások RSS-ben Kapcsolódó hozzászólások RSS-ben
Trackback Trackback

Indul az űrturizmus

Szalay Dániel | 2012. március 27. kedd | 01:20

Néhány tízmillió forint befizetése, és már indulhat is az űrbe?! Rövidesen rutinszerűvé válhatnak az űrutazások. Ráadásul most esély nyílt rá, hogy újabb magyar utazzon az űrbe – erről beszélgettünk az egyik esélyessel, Pieke Ágostonnal, aki azt reméli, hogy hamarosan – még ha csak rövid időre is – de megtapasztalhatja azt, milyen érzés is lenézni a Földre olyan magasságból, amikor már érzékelhető, hogy bolygónk kerek…

Pár hete döbbenten olvastam az egyik napilap, a Metropol kampányának sajtóközleményét, ami arról szólt, hogy az általuk kiírt pályázat győztesét elreptetik majd az űrbe. Viccnek, átverésnek tűnt az egész, azt gondoltam, talán csak valamiféle szimulátorban kipróbálhatják a nyertesek, milyen is lehet odafenn, a nagy messziségben. De úgy tűnik, nem viccről van szó, legalábbis Pieke szerint, akinek ezzel több éve dédelgetett álma valósulhat meg, ha megnyeri a versenyt, amelynek most zajlik az első, online szavazós fordulója.

Klikk a nyilacskás lejátszóra, és már indul is a hangfelvétel!

 

A hanganyag letöltése

Mennyit áldozna egy űrutazásra? Megírhatja kommentben…

Feliratkozott már erre a podcastra? Ha nem, itt az ideje… 
Végül egy kis videó…

-
0 hozzászólás »
Kategóriák
audio, podcast
Címkék:
innováció, k+f, pályázat, Pieke Ágoston, tudomány, űr, űrkutatás, űrturista, űrutazás, verseny
Kapcsolódó hozzászólások RSS-ben Kapcsolódó hozzászólások RSS-ben
Trackback Trackback

Csak egy ugrás a Hold

Szalay Dániel | 2010. szeptember 28. kedd | 20:34

Csak egy ugrás a Hold, pláne a Pulinak. Rendhagyó beszélgetés következik, rendhagyó emberekkel, akik nem kisebb dolgot vettek a fejükbe, mint hogy felküldik Pulit a Holdra. Nem, nem egy aranyos kutyust, hanem egy magyar űrjárót. Kezdeményezésükhöz most támogatókat keresnek, és ehhez létrehoztak egy céget is. Elsőre viccnek hittem, másodjára médiahacknek, pedig úgy tűnik, nem az. Miután megismertem őket, kezdem elhinni, hogy komolyan gondolják. Sőt, biztosan komolyan gondolják, de hogy céljuk valóra is válhat-e, az már más kérdés.

A Puli Space Technologies csapatából Vizi Pál Gáborral és Imre Lóránd Balázzsal beszélgettem.

 

A hanganyag letöltése

Ja és alább az interjúban említett mókás videó is.

A fellövés koncepcióvideója

Welcome video az X Prize alapítványtól

Végül egy videórészlet az MTV műsorából, amely bemutatta, hogyan készült ez az interjú

-
0 hozzászólás »
Kategóriák
audio, podcast
Címkék:
Google Lunar X Prize, Hold, holdutazás, Imre Lóránd Balázs, innováció, kutatás, Puli, Puli Space, rover, tudomány, űr, űrjáró, űrkutatás, Vizi Pál Gábor
Kapcsolódó hozzászólások RSS-ben Kapcsolódó hozzászólások RSS-ben
Trackback Trackback

iTunes Podcast RSS

Hasznos linkek

  • A vipcast az Apple iTunes Store-ban
  • Juice podcast program
  • Podcast applikációk Android operációs rendszerre
  • Podcast linkgyűjtemény

Régebbi bejegyzések

  • 2013. május (1)
  • 2013. április (1)
  • 2013. március (1)
  • 2013. január (1)
  • 2012. december (2)
  • 2012. november (2)
  • 2012. október (1)
  • 2012. szeptember (1)
  • 2012. augusztus (1)
  • 2012. július (1)
  • 2012. április (1)
  • 2012. március (1)
  • 2011. december (5)
  • 2011. november (2)
  • 2011. október (2)
  • 2011. szeptember (1)
  • 2011. augusztus (3)
  • 2011. július (1)
  • 2011. június (5)
  • 2011. április (3)
  • 2011. január (1)
  • 2010. október (3)
  • 2010. szeptember (1)
  • 2010. augusztus (1)
  • 2010. július (1)
  • 2010. június (6)
  • 2010. május (2)
  • 2010. március (1)
  • 2009. november (1)
  • 2009. október (2)
  • 2009. szeptember (2)
  • 2009. augusztus (4)
  • 2009. július (3)
  • 2009. április (1)

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss tartalmakról, iratkozz fel a hírlevélre!

E-mail címed:

A hírlevelet a FeedBurner rendszere kézbesíti

Címkefelhő

advent blind investment blogtalálkozó BÉT Digitália 2011 Elevator Pitch EPC EPC 2011 Farkas Anikó fiatalok gyerekek innováció internet internetes reklám k+f karácsony Karácsonyanyó kulisszák Margitsziget mese média Netidők online média podcast indulás pályázat pénzügy recesszió reklám reklámtorta rádió Sanoma startup Szertár szórakozás tudomány tőkepiac tőzsde verseny videoblog videoblogger válság Zsiros László Róbert ötletek űr űrkutatás

Legutóbbi bejegyzések

  • Ötletek kicsiknek és nagynak
  • Divatos startupok
  • Unorthodox: vizsga borospohárral
  • Egyetemisták harca
  • Mami, az üzletasszony

Legutóbbi hozzászólások

  • Szalay Dániel - A podcast beállításáról
  • Toshi - A podcast beállításáról
  • vallalkozasiotletek.com - Mami, az üzletasszony
  • Szalay Dániel - A podcast beállításáról
  • Fekete György - Rádiós digitális át(nem?)állás

A legtöbb hozzászólás

  • A podcast beállításáról - 4 hozzászólás
  • A pilóta és a repülés kulisszái - 4 hozzászólás
  • Pamela magyar hangja - 3 hozzászólás
  • A riporterről - 2 hozzászólás
  • Éhen halhatnak a site-ok? - 2 hozzászólás

Kategóriák

  • adv (1)
  • audio (52)
  • podcast (52)
  • video (8)
  • vipcast szolgálati közlemények (12)
rss Kapcsolódó hozzászólások RSS-ben Podcast RSS iTunes valid xhtml 1.1 design by jide powered by Wordpress get firefox