„Édes istenem” – írta a Pestisrácok cikke kapcsán a német államminiszter

Akkorát ment péntek este a kormányközeli Pestisrácok, hogy ezt Michael Roth német államminiszter sem hagyta szó nélkül. Mi pedig röviden meginterjúvoltuk Stumpf Andrást, a jobboldali, a Fidesz által létrehozott, majd a Fidesz által tönkretett Heti Válasz munkatársát, milyen az, amikor a jobboldali sajtó támad egy jobboldali, konzervatív újságírót.

A Riporterek Határok Nélkül (Riporters Without Borders) nevű független nemzetközi szervezet legutóbbi felmérése szerint a világ egyik legszabadabb és legsokszínűbb médiapiaca a német, nem úgy a magyar, mely a kifejezetten zűrös országok közé tartozik az Európai Unión belül, pedig a felmérés elkészítésekor még nem is szűnt meg a Magyar Nemzet és a Heti Válasz, valamint az országos kereskedelmi rádiós frekvenciapályázat eredménye sem volt ismert. A német médiamodell tanulmányozására közel egyhetes szakmai útra érkeztek Berlinbe, a Német Nagykövetség meghívására a lehetőséget pályázati úton elnyerő magyar újságírók (köztük magam is), valamint a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársa. A Goethe Intézet közreműködésével szervezett szakmai program főleg különféle német szerkesztőségek felkereséséből állt. A programba bekerült egy villámlátogatás Michael Roth német külügyi, EU-ügyekért felelős államminiszterrel. Roth az eseményt követően kitett a Twitterre és a Facebook-oldalára egy, a találkozón készített fényképet és egy rövid szöveges bejegyzést arról, hogy köszöni a látogatást a magyar delegációnak. A bejegyzés lényege az volt, hogy nincs Európa demokrácia nélkül, demokrácia pedig nem létezhet szabad és plurális médiarendszer nélkül, majd megköszönte a demokratikus európai értékek, a migráció, a liberális és sokszínű közösségek kapcsán neki szegezett kérdéseket.

A történet ott válik igazán érdekessé, hogy a bejegyzésre rátalált az Orbán-kormány által finanszírozott Pestisrácok, ami egyébként nem volt nehéz feladat, hiszen az államminiszteren kívül többen a magyar delegációból is megosztották nyilvánosan. A Pestisrácok vezető anyagként és azzal a címmel számolt be róla, hogy

„Stumpf András Soros civiljeivel és a fideszgyűlölő német államtitkárral egyeztetett Berlinben”.

A cikk úgy állítja be, mintha egyébként valamiféle bűn lenne abban, hogy egy EU-tagállam egyik kulcsfigurája, aki nem mellesleg az EU-ügyekért felel, fogadná egy másik EU-tagállam újságíróit egy kávé mellett, sőt mintha ez valamiféle eligazítás lett volna Soros György embereinek. Merthogy a történetben „természetesen” felbukkan Soros György is, ugyanis a német államminiszter állítólag az amerikai üzletember „szószólója”, ráadásul az a Mérték Médiaelemző Műhely is jelen volt, amely a működéséhez az Open Society Foundation, Soros György alapítványának pénzadományát sem utasítja vissza. A cikk keményen kiosztja Stumpf András jobboldali újságírót, a néhány hete a nyomtatott kiadása megszüntetésére kényszerülő, de a megalakulásától a 2015-ös G-napig még szintén kormányközeli Heti Válasz újságíróját is, amiért részt vett a találkozón Rothhal. A Pestisrácok szerint Stumpf jelenléte a „kupaktanácson” annak bizonyítéka, hogy Stumpf nem is európai értelemben vett jó konzervatív, hisz korábban Roth már bírálta az Orbán-kormányt, vagy ahogy a honlap munkatársa fogalmaz, „Magyarországot”.

Stumpf András
Stumpf András

Van egy kis bökkenő

A Pestisrácok azonban a péntek esti cikkének publikálásakor vagy nem vette észre, hogy a magyar újságíró-delegációnak tagja volt Kottász Zoltán, a szintén kormányközeli Magyar Idők külpolitikai újságírója és a Karc FM szerkesztő-műsorvezetője is, vagy esetleg a portál tisztában volt vele, de bízott olvasói felületességében, mindenesetre ezt a körülményt elhallgatta. Pedig nyilván fontos lenne tudni, ha ezek szerint már a Fidesz-barát Magyar Idők is a Soros-hálózat tagja, ha pedig mégsem, akkor Soros minisztere miért hívott oda valakit a „kupaktanácsra”, aki nem részese az összeesküvésnek.

Kottász mindenesetre teljesen jól látszik a Roth által megosztott fotón, a Pestisrácok szerkesztőgárdájának pedig ismernie kell őt.

A különböző jobboldali sajtótermékekben lévő egymásnak történő üzengetések alapján egyébként az is felmerülhetne, hogy a Pestisrácok így próbálta diszkreditálni a másik kormányközeli médiumot a Fidesz-kormánytól és azon keresztül a kormányzati pénzcsapoktól, melynek elzárása vezetett legutóbb a Heti Válasz megszűnéséhez is. Mindenesetre a cikket nem sokkal az élesítése után a szerkesztőség kénytelen volt egy frissítéssel ellátni, melyben jelzik, hogy utólag arra figyelmeztették őket, hogy a képen Kottász is rajta van. Ahelyett azonban, hogy elnézést kértek volna a megbélyegzett személyektől és így Kottásztól, még számon is kérték a Magyar Idők emberét, hogy mit keresett ott, pedig Kottász nyilvánvalóan nem lehetett jelen főnökei tudta nélkül.

Roth újra megszólalt

Nem sokkal később egyébként a cikket a portál nyitóoldalán egy kevésbé feltűnő helyre tették le. Roth államminiszter is értesült a Pestisrácok cikkéről, amiről a Twitteren újra posztolt egyet nyilvánosan.

Ennyit:

OMG

Azaz azt, hogy

Ó Istenem.

Stumpf András arról, milyen, ha a jobboldali sajtó támad egy konzervatív újságírót

Egyébként a német tanulmányút kapcsán a Német Követség Facebook falán is megjelent egy másik (néhány nappal korábbi) csoportkép, ami a Német Parlament (azaz a Bundestag) épületében készült. A Pestisrácok remek cikket írhatott volna arról is, hogy arról a képről miért maradt le Stumpf András. Bizonyára kitalálhattak volna arra is egy kiváló magyarázatot, például azt, hogy épp az illuminátusok titkos társaságával találkozott Berlinben.

Mivel épp itt mellettem a reptéri váróban Stumpf András, gyorsan el is csíptem egy villáminterjúra.

– Találkoztál-e az illuminátusokkal?

– Soros Györggyel. Kicsit öreg már, telefonon nem annyira érthetők az utasításai, úgyhogy jobb vele személyesen.

– Milyen utasítások voltak?

– Mielőtt még komolyan veszi bárki, hogy suttyomban Sorossal találkoztam, és ezért nem vagyok a képen, sokkal hétköznapibb történetem van. Ha hiszik, ha nem, interjúra kellett felkészülnöm. Az a furcsa helyzet állt elő ugyanis, hogy újságíróként interjút készítettem Michael Rothhal a Heti Válasz következő digitális kiadása számára.

– Milyen érzés, amikor a kormánysajtó támad egy konzervatív újságírót?

– A hörgőoldalak cikkeit legfeljebb a címig vagyok hajlandó elolvasni, ezúttal sem tettem kivételt.

– Pedig a cikk szerint állítólag elárultad a konzervatív értékeket, sőt a Pestisrácok egyik kommentelője szerint börtönben a helyed hazaárulás miatt.

– A felkészületlenség, az újságírói minimumra törekvés teljes hiánya – újságíróként például megkeressük az érintettet, amikor cikket írunk – lehet szomorú, de ugyanúgy alapvető emberi jog, mint a hülyeség.

A Német Nagykövetség Facebook oldalának fotója a Bundestagból – Stumpf hiányzik róla

Szalay Dániel

Kiemelt kép: Michael Roth találkozója magyar újságírókkal Berlinben 2018. június 28-án. Fotó: Michael Roth, Twitter

Kapcsolódó anyagok:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.